Tűsarkon a világ

A Hel és Dínó viszonya valami egészen különös ördögszekér.Gyakorlatilag van is meg nincs is, mint a mesében szokott történni.
Tegyük hozzá, én nem ismerem személyesen a Dínót, habár párszor már bennem volt a lendület hogy én jól a szeme közé nézek, és kettéfűrészelem.Szeretem partíciókra bontani az embereket, ha Helt sírni látom.
Amit a srácról tuni lehet, hogy kedves,okos, művelt.Hogy olyan külsővel verte meg a sors, mint amiről csak álmodni lehet,judózik és remek állása van.Körbeutazza a világot, örökké elfoglat,és láthatatlanabb, mint egy kajmán-szigeteki bankszámla.
Azt hiszem Hel szerelmes Dínóba, annak ellenére,hogy gyakorlatilag láthatalan.És azt hiszem Dínó kihasználja ezt, eltűnik, majd megjelenik, mintha semmi nem történt volna.Meghunyászkodva mentegetőzik, majd ismét csak eltűnik,és csak akkor hall felőle mikor valahol Skandináviában pózol néhány rénszarvassal.
 

Lehetne ebből az egészből konklúziókat levonni, meg adni a sok jó tanácsot.Ne légy naiv.Dobd már ki végre.És persze a kedvenc,a lesz még ezerszer is jobb nála....stb.stb.De ha egyszer szerti és ő kell neki, hát Istenem.Az élet nem valami instant dolog, hogy felrázom és élek még meg nem halok, Far,far away.....
Néhányszor mindannyian bevesszük a megszívtam tablettát, de becsülöm Helt amiért küzd h boldog lehessen,ha már egy ilyen kell neki.És ajánlom Dínónak, szedje össze magát, mert a kettéfűrészelés még áll,akár a két Skandináv rénszarvassal megspékelve is.
Nahh és persze ajánlom mindenkinek hogy nézzen magába mielőtt tanácsot ad, mert van,hogy mi is tanácsot kérünk.Akkor mitől lennénk okosabbak?
 

Once upon a time.....Julia

Ha az embert vmi bibi éri néha el is felejti azt a sok szépet, amit eddig kapott az élettől... most ezt szeretném felidézni... :)

Eléggé családcentrikus vagyok, és szeretek a családommal lenni. Igaz néha az agyamra mennek, na de kinek nem? :) Annyi szép közös pillanatot éltünk már át.

Mivel nyáron születtem, imádom a nyarat, a meleget, a napsütést, a vizet, tópartot, tengert, néha elmélázva ülni a homokban és nézni a naplementét... vagy csak hintázni és álmodozni... a legtöbb emlékem szinte valamilyen módon köthető a nyárhoz és az öcsémhez :) Van egy kistesóm, aki már 17 éves lesz, de ez nekem olyan hihetetlen. Pedig nagyobb már nálam, bár sokszor azt a kisfiút keresem még aki 2 évesen nyuszikáját szorongatva jött ment a lakásban és kerste anyát vagy apát, vagy felforgatta a szobám. Néha nagyon fel tud bosszantani, de ha nem lenne tesóm sokkal rosszabb lenne!

Tipikus testvérek vagyunk aki odacsap ha nem tetszik valami, így is tettünk elég sokszor. Emlékszem mentünk nyaralni, de Székesfehérvárnál már a hátsó ülésen vér folyt mert megette az egy heti csokikészletet én meg ezt erősen sérelmeztem! Hát még a szüleim! Vagy mikor a kivizöld 2 hetes vízben lazán fürcsiztünk az udvaron, Anya pedig kétségbeesetten felhívta a dokit, hogy mi lesz velünk... Koranyári esték tollaspartyja az udvar közepén meggyepálva apa kedvenc füvét... vagy mikor egy 2l-es kólásüveget teletettünk pici apró békákkal mert ők az új kis házikedvenceink (a szüleim kegyetlen félnek tőlük)... Nem mondanám, hogy egyszerű velünk az élet. De mikor a kedvenc tengerimalacka, a Hema meghalt, legalább 3 napos gyászba kezdtünk! Vagy mikor csak lazultunk Vodicében és tengericsillagokat kerestünk és kagylót gyűjtöttünk vagy tintahalat kergettünk és halrajjal úsztunk! Ezekre olyan jó visszagondolni :) De ha el is megyek itthonról elsőként tesókám tud a legjobban hiányozni, a sok hülyeségével együtt! Spanyolban is ez volt, felhívtam Kristófot, meghallottam a hangját és elkezdtem sírni :) mert hiányzott...

De a Costa Bravan sem volt rossz este a csajokkal feküdni a meleg homokban és a hullócsillagokat nézni az augusztusi éjszakában... vagy bulizni... a Ramblán sétálni és szőlőt eszegetni... A gimis évek varázsa feledhetetlen :)

Vagy a fiúkkal való olaszországi egy hetes nyaralás, az is nagy kaland volt :)

De azért a fősuli is adott meglepiket, gólyatábor, gólyabál, ballagóbál, egy-két nehéz vizsga előtti ökörködés... vagy a JOY olvasása előadás közben, vagy a COSMO bújása ellátási logisztikán, mikor megtudtunk Dr. Millertől hogy a BMW Kecskemétre jön... az izgalomtól pár napig nem is tudtunk aludni hihi... késések az óráról mert sürgős dolgunk akadt a Kenvelóban és a szerzeményeket még meg kellett csodálni a folyosón pár bnő társaságában... Az egész 3 éves ottlétemre jellemző volt, hogy 12-14-ig leginkbb aludni szerettem volna... kegyetlen nehéz volt ekkor figyelni... Vagy a puskázási művészet kifejlesztése... vagy a klubban való lógás. Hubertől kapott csokimennyiség sem volt mindennapi! Vagy a táskacsapda... de még sorolhatnám! De a legfontosabb Judit és a mi barátságunk is ekkor alakult ki igazán!

Tele vagyunk tervekkel ... nemsokára itt lesz a Gólyabál ami kihagyhatatlan! De jönnek a forraltboros novemberi esték a stégen, vagy a korizások és a Julien táncom :) mert ilyen is van ám ;) közös sütizések, könyvtárazások, vásárlások, kávézások!

Ilyenkor úgy tényleg rájövök! Hogy én panaszkodok, mert az alfahím... picit messzebb van...mikor mennyi csodás dolog történik velem, és ezeket a perceket hagynám elveszni? Azért mert a jövőt kutatom a mindennapokat pedig veszni hagyom!? Hát NEM! :)

Pussz! HEL....

De még mennyire! Ez a legújabb trend mindkettőnk életében! És, hogy miért? Mi okozza ezt? A válasz egyszerű... alfahím! Az emberi kapcsolatok mindíg a bonyolult kategóriába tartoztak nálam. Nem tudok más agyával gondolkozni, hogy kinek mivel teszek jót vagy rosszat vagy hogy ki mire gondol ki mit érez... csak azt tudom hogy velem vmi nem okés...

Volt egy kiegyensúlyozott, boldog életem. Vége a sulinak... barátokkal való 7vgi bulik... strand... lazulás. Majd feltűnt a színen Ő. Aztán sor került pár kör szervezés után az első talira. Arra a talira ami felfordított bennem pár dolgot. Szép lassan pedig befészkelte magát ez a bizonyos alfahím oda, ahova szinte lehetetlen beférkőzni... apró figyelmességek, éjszakia smsek, e-mailek, éjszakai msnezések. Olyan dolgok amik szinte csak a filmekben vannak. Úgy igazán Nőnek érzem magam mellette és éreztem hogy szeret és tényleg akar. És hogy milyen Ő? Határoztott, erős, akit tisztelni tudok és fel lehet rá nézni. Szereti a gyerkőcöket, okos, nyugodt, helyes, édes... olyan tulajdonságok amik számomra fontosak.

Sok szép pillanat mint a Duna parton való sétálás, Margit-szigeten való teknősnézés, egy összenézés mikor belepirult, egy érintés ami égeti a bőröd... egy pár közös ebéd, tóparti séta pár parlagfű társaságában, összebújós beszélgetős délután... de még sorolhatnám.

Mikor azon a kis felhőcskén ülsz és élvezed hogy fontos vagy Neki, és egy tündérmesében érzed magad, de már nem hiszel a mesékben és mégis.

Majd jött egy szeptemberi nap... és a külföldi munkája. Örültem neki mert imádja a munkáját és sikeres benne, de ez fájt nekem. Nem lehetek önző és válassz, hogy a munkád vagy én. Azóta csak egyszer találkoztunk és gazdagodtunk szép pillanatokkal... kézenfogva sétálva beszélgetni a jövő nagy dolgairól, csak méllyen a szemébe nézni, vagy hozzábújni... IKEÁ-ban játszani a gondolatokkal... ... ...

Most tehetetlenül állok a dolgok előtt, mert elfoglalt, alig ír, beszélgetéseink is kezdenek felületessé válni, már nem az ami volt, és ezt észrevenni felfogni... Érzem, hogy kezdem elveszíteni, de képtelen vagyok arra, hogy elhagyjam... ha ezt akarja tegye meg Ő.

Hogy mi lesz velünk? Mit hoz a jövő nem tudni... Mindíg azt fürkészni és elengedni sok szép pillanatot nem helyes! Hagyni a dolgok alakulását és mellőzve lenni egy szerelmes szívnek nem tündérmese... csak fájdalmas valóság... Hinni és remélni egy közös jövőt,  legbelül már lassan szétszakadsz...mikor legördül egy utolsó könnycsepp az arcodon... 

 Pussz! Hel...