De még mennyire! Ez a legújabb trend mindkettőnk életében! És, hogy miért? Mi okozza ezt? A válasz egyszerű... alfahím! Az emberi kapcsolatok mindíg a bonyolult kategóriába tartoztak nálam. Nem tudok más agyával gondolkozni, hogy kinek mivel teszek jót vagy rosszat vagy hogy ki mire gondol ki mit érez... csak azt tudom hogy velem vmi nem okés...
Volt egy kiegyensúlyozott, boldog életem. Vége a sulinak... barátokkal való 7vgi bulik... strand... lazulás. Majd feltűnt a színen Ő. Aztán sor került pár kör szervezés után az első talira. Arra a talira ami felfordított bennem pár dolgot. Szép lassan pedig befészkelte magát ez a bizonyos alfahím oda, ahova szinte lehetetlen beférkőzni... apró figyelmességek, éjszakia smsek, e-mailek, éjszakai msnezések. Olyan dolgok amik szinte csak a filmekben vannak. Úgy igazán Nőnek érzem magam mellette és éreztem hogy szeret és tényleg akar. És hogy milyen Ő? Határoztott, erős, akit tisztelni tudok és fel lehet rá nézni. Szereti a gyerkőcöket, okos, nyugodt, helyes, édes... olyan tulajdonságok amik számomra fontosak.
Sok szép pillanat mint a Duna parton való sétálás, Margit-szigeten való teknősnézés, egy összenézés mikor belepirult, egy érintés ami égeti a bőröd... egy pár közös ebéd, tóparti séta pár parlagfű társaságában, összebújós beszélgetős délután... de még sorolhatnám.
Mikor azon a kis felhőcskén ülsz és élvezed hogy fontos vagy Neki, és egy tündérmesében érzed magad, de már nem hiszel a mesékben és mégis.
Majd jött egy szeptemberi nap... és a külföldi munkája. Örültem neki mert imádja a munkáját és sikeres benne, de ez fájt nekem. Nem lehetek önző és válassz, hogy a munkád vagy én. Azóta csak egyszer találkoztunk és gazdagodtunk szép pillanatokkal... kézenfogva sétálva beszélgetni a jövő nagy dolgairól, csak méllyen a szemébe nézni, vagy hozzábújni... IKEÁ-ban játszani a gondolatokkal... ... ...
Most tehetetlenül állok a dolgok előtt, mer
t elfoglalt, alig ír, beszélgetéseink is kezdenek felületessé válni, már nem az ami volt, és ezt észrevenni felfogni... Érzem, hogy kezdem elveszíteni, de képtelen vagyok arra, hogy elhagyjam... ha ezt akarja tegye meg Ő.
Hogy mi lesz velünk? Mit hoz a jövő nem tudni... Mindíg azt fürkészni és elengedni sok szép pillanatot nem helyes! Hagyni a dolgok alakulását és mellőzve lenni egy szerelmes szívnek nem tündérmese... csak fájdalmas valóság... Hinni és remélni egy közös jövőt, legbelül már lassan szétszakadsz...mikor legördül egy utolsó könnycsepp az arcodon...
Pussz! Hel...
