Tűsarkon a világ

Már gondolkodom pár napja egy ilyen "évértékelő" poszton,de csak most jutottam el odáig,hogy meg is írjam.Rendíthetetlen optimizmusom azt mondatja velem,hogy ez is egy jó év volt,úgy összességében.
Sok minden történt velem,kezdve talán azzal,hogy az évet egy igazán jó barát,Hel társaságában köszöntöttem,aztán még abban a hónapban hirtelen megöregedtem,habár bölcsebb,ha jól tippelek nem lettem.Aztán egy egész jó félévet zártam a főiskolán.
Majd eljött a tavasz,végre lett pasim,habár így utólag visszagondolva már nem örülök neki annyira,de hát az ember mindenből gyűjt némi tapasztalatot.Aztán jött a bál,az utólsó nagy buli együtt.
Majd pedig a nyár,ismétcsak új pasi,végső elszakadás valakitől.Új barátok,és a legjobb három nap Agárdon,mégha fura szemmel is néztek egy csajra a Ladatalálkozón.Közben elköltözött a szomszédból Fanny,aki rendíthetetlen társ volt mindenféle tavi hülyeségben,de szerencsére a világ legjobb pasija költözött a helyére.
Majd eljött az ősz,kicsit igaz sóváran,mert a főiskola már nem volt az otthonunk többé,és ettől kissé üressé vált az életünk.De ott volt Pasi,akivel a legjobbakat kirándultam,és végre eljött a hőn áhított nagy szerelem is.
És hát most,nos tél van,vége az ünnepekben is megannyi csodás élmény volt,és elbúcsúztattuk évet.
És háát,hogy ne legyen minden olyan szép,voltak rossz dolgok is,csalódtam és bizony sokan csalódtak bennem is.Mostanában sokat gondolkodom azon,hogy itt az ideje a megbocsájtásnak,hogy végre kitakarítsak mindent a szívemből és tiszta lappal kezdjem ezt az évet.
Visszagondolva változtatnék is egy két dolgon.De a blogon biztosan nem.Sokszor már az is boldoggá tesz,ha kiírom ide a gondolataimat,és ha Peti meg Hel gondolatait olvasom,habár mostanság kicsit szünetel a kapcsolat,de néha van lenn is és nem csak fenn.
És ha jobban bele gondolok,köszönettel tartozom,a barátaimnak,mert ők tették széppé a napokat,és emlékezetessé a heteket.Köszönettel neked,Maci,mert mindig ott voltál,amikor segítséget kértem.Neked Hel,aki kirángattál az önsajnálatból,és neked Peti aki mindig meghallgattad a nyavajáimat,és szembesítettél a hülyeségeimmel.És köszönet a Kölyöknek,pusztán azért mert képes engem elviselni bármikor.Fel sem tudom sorolni annyian vagytok.Köszönök mindent,mert ez volt az utólsó gondolatom a tavalyi évben.Hálásnak lenni mindazért amit kaptam.

True.Julia
 

A gimis évek mély nyomot hagytak bennem. Szerettem Bajzásnak lenni és büszke voltam arra, hogy ott tanulhatok. Humán tagozaton végeztem 2006-ban. Az ott töltött 4 évre ma is jó emlékekkel gondolok vissza... és hogy miért írok most erről? Ezt álmodtam, hogy megint a Bajzában vagyok, de már csak mint egykoron idejárt diák.

Tanáraimmal, osztálytársaimmal jól kijöttem, bár voltak nem kedvelt tagok :) de hol nincs ilyen? Legnagyobb csatám (amire ma is büszke vagyok) a matekkal volt. A kedves Soós Tanár Úr majdnem megbuktatott, mert nem csípte a búrám... majd 5-re érettségiztem :) ezt valahogy nem tudta feldolgozni, mert pászor tajtékozva követt ... De azért meg kell hagyni az ált sulis matek tanáromnak is volt egy fejszerkezete mikor megtudta, hogy közgazdásznak készülök :)

A másik csatám a spanyol volt, valahogy ez a nagyon kedves tanárnő sem élvezte társaságom (én sem az övét) de viszont a spanyol nyári kiruccanások maradandó élményeket hagytak benne.Csak feküdni egy kellemes nap után este a meleg homokban és nézni a csillagokat, hallgatni a hullámok zaját :) ... csak azt tudom mondani lehet nyálas de PRÓBÁLD KI!!!! Vagy bulizni, a Ramblán szőlőt eszegetve sétálni a nagy Fiestában... megcsodálni Gaudi vagy Dalí művészetét, vagy ott a foci.... áááá ha ezek az élmények kimaradtak volna, nagyn bánhatnám. De a legnagyobb az volt mikor Tossában verőfényes napsütésben mentünk hajókázni, csak a tenger olyan szinten hullámzott, a hajónk meg olyan pici... a legfrankóbb az volt mikor rájöttem h még tériiszonyom is van, az üvegfenék miatt :)

Az osztálykirándulások is adták az ívet rendesen :) Muzsik és Of nagy páros volt...

Besitos ;) Hell...

Sablonos mondat,biztosan mindenki hallotta már.Változások korában élünk.
Ha visszagondoltok ez a mondat valahogyan mindig csalódottsággal vegyes csendességgel hangzik el.Talán azért,mert a múltunkból élünk,abból építkezünk mindannyian,és valóban,nehéz kevésbé ragaszkodni a gyökereinkhez.
Ohh,annyi minden kavarog bennem,hogyan is oszthatnám meg,hogy meg is értsetek.Ma reggel olvasggatam a kommenteket a blogon,figyelmetekbe ajánlanék egy kommentet Inuittól,amiben Popper Pétertől közöl.Kicsit elgondolkodtam rajta,igen,sokmindenben igaza van.A szerelem nem egy megfogható tárgy,hanem a vágyaink kivetülése.Nem tudom szerencse-e vagy sem, de zsendült korom ellenére rengeteg különböző élethelyzetbe csöppentem a szerelem kapcsán.Vannak tipikus hibák,igen vannak minden kapcsolatban,amikor a szőke herceget várod,és csak később hullik le a fátyol,derül ki,hogy ő valójában minden,csak nem a te szőkéd.Másnak látod,mert mást akarsz látni,majd rettenetesen sajnálod magad,csigaházba rejtőzöl,és mindenkinek elmondod milyen rossz most neked,de valójában jólesik önmagadat sajnálni.Segítséget vársz és közben mindenkit elutasítasz.Csalódni fogsz,főleg ha azt várod,hogy megmentsen.Kitől? önmagadtól?Miért?csak azért mert neked fáj,mert téged megbántottak?
Változtatsz,megfogadod.A barátaid felé fordul a gondolatod,talán jobb lenne egy olyan kapcsolat,amely a kezdetektől biztos barátságon alapul.Kipróbálod,és rájössz,hogy hiányzik belőle valami,igen a szenvedély.Sablonossá válik,mert ahoz,hogy két ember összetartozzon kell valami.Valami más.
Talán fel sem tűnik,hogy a közeledben is megtalálhatod amire vársz.Nem,nem lesz majd tökéletes,mert amikor kézenfogva sétáló párt látsz,csak a vaníliaszínű álmot látod,és nem azt a regeteg munkát,küzdést,megértést és toleranciát amit egy kapcsolat jelent.Meg kell hogy találd magadat valakiben,azt akit örökké keresel és végül a tükörben látod meg.Abban a tükörben amit ő tart majd eléd,hogy megmutassa,ember gyarló vagy,ha szeretsz.Ha igazán szeretsz.
Bántasz és bántani fognak majd,menekülsz és üldözni fognak.De ha megállsz majd egy pillanatra rájössz,egy percnyi boldogság sok rosszat elfeledtet,és megéri,hogy küzdj,hogy változz és veled együtt változzanak a dolgok.
 

Visszakapcsolva,én is változom.nem hiszem,hogy kevésbé lennék  színes,talán csak más,talán csak a színek lettek mélyebbek,árnyaltabbak.Nehezebben elfogadható,de boldog vagyok.Keresem a helyem,ebben a nagyvilágban.A lelkesedésem a régi és töretlen.Bizony, más lettem,de nem feltétlenül rosszabb.Diszkó helyett másra vágyom,igen lehet ezzel csalódást okozok,de már nem az én világom,és erre részben a lányok döbbentettek rá,amikor bepasiztak,és mással nem törődve ott hagytak az embertömeg közepén,egyedül.Akkor döbbentem rá,nem az én világom.Nem attól érzem jól magam,ami ott megy,hanem azoktól,akikkel ott vagyok.De ha egyedül vagyok mi értelme?
Jobban értékelek egy baráti beszélgetést egy pohár borral,egy sétát Pasival,csillagnézegetést a párommal.Bármit,csak nem ezt.De ez nem azt jelenti,hogy bárkit kevésbé szeretnék,csakis annyit,hogy az elmúlt időszak ráébresztett lesz idő,amikor majd magamra hagynak és akkor is boldogulnom kell majd.
Senki nem egyforma,mégsem ad ez okot arra,hogy pálcát törjünk valaki felett,főleg,mert nem tudhatjuk mi megy végbe benne.

Most csak ennyi,Csók Julia

 

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de nekem így az év végefelé jóleső érzés fellapozni a naptáram, hogy mik is történtek velem, illetve felidézni a szép emlékeket. Nektek melyek voltak a 2009-es év legszebb pillanatai? Vagy mi történt Veled, ami 2009-re fog majd emlékeztetni?

És, hogy én mire fogok emlékezni? Most kronológiai vagy érzelmi sorrandben írjam? :) Kronológiai nyert!!! :)

Utólsó vizsgaidőszak a KRF-en azért mély nyomokat tudott hagyni, vagy a Ballagóbál. Egy nyári estén a Republic koncert is emlékezetesre sikerült, köszönhetően a barátoknak :) Egy Gergő nevű srác... Az éjszakai fürcsik Demjénben. Szakdolgozatom kibontakozása.

Ezek a dolgok, meg még ezer más, csak így ezek voltak a legjobbak a legszebbek amik engem 2009-hez kötnek... nah de mégvan hátra egy kicsi :)

Pussz Helga.

Köztudott hogy a lányoknak mindig az apjuk lesz a legnagyobb szerelmük, még társat is hozzá hasonlót választanak(hú itt a Pekka most elkezdené mondani,hogy...).
Mostanság olvastam egy blogban,miszerint :Az ember nem mondja el a véleményét a gyereke barátjáról, inkább leírja a naplójába.Azt hiszem ezzel az én apám is így van.Főleg,mert tudja, hogy milyen dacos természet vagyok, ha ő kéket mond, akkor én természetesen zöldet.Néha ugyan megkritizálja életem férfiait, de inkább már csak utólag.És ha tud, a maga csendes módján segít, mikor elakadok,és tudja mindezt úgy tenni, hogy sosem nyitja ki a tanácsos ládikó fedelét.Köztünk valami érdekes,apja lánya, fia kapcsolat van.Együtt járunk horgászni, vadászni,együtt szerelünk.Sőt,néha együtt is dolgozunk.Bizony sokszor egymás agyára is megyünk.
Belegondoltam,ho milyen is lenne, ha neki is lenne blogja, és elolvashatnám mit is gondol...vagy ha ő olvasná ezeket a sorokat.Rájönne, hogy a dacos kölyök mennyire büszke rá, és hogy az ő szemében mindig az apja lesz a legnagyobb hős...Bizony, bizony.
De azt hiszem vannak gondolatok, érzések, amiket ha nem mondunk ki akkor is érzi a másik.
Épp ma gondoltam rá,hogy mi van ha nem is hasonlít rá a párom.Eddig egy sem úgy nézett ki, mint ő.De aztán belegondolok, és az ő csendes magányát látom,azt ahogy néz.
A többit meg persze én örököltem, a lobbanékonyságát, a maximalizmusát.Sokmindent neki köszönhetek.Miatta lettem életképes nő,aki nem fél szétszedni a kenyérpirítót,vagy magának tankolni a benzinkúton, és aki képes egy kisteherautóval tolatva parkolni.
Büszke vagyok rá, még ha ezt így soha nem is mondtam el, remélem ő is tudja.Még akkor is,ha tudom neki örökre kis gyerek maradok,és ha néha elszólja magát, hogy de még csak 14.Pedig annak már nyolc éve.
Köszönök mindent apa,az én hősöm.

Csók, Julia

Ha az embert vmi bibi éri néha el is felejti azt a sok szépet, amit eddig kapott az élettől... most ezt szeretném felidézni... :)

Eléggé családcentrikus vagyok, és szeretek a családommal lenni. Igaz néha az agyamra mennek, na de kinek nem? :) Annyi szép közös pillanatot éltünk már át.

Mivel nyáron születtem, imádom a nyarat, a meleget, a napsütést, a vizet, tópartot, tengert, néha elmélázva ülni a homokban és nézni a naplementét... vagy csak hintázni és álmodozni... a legtöbb emlékem szinte valamilyen módon köthető a nyárhoz és az öcsémhez :) Van egy kistesóm, aki már 17 éves lesz, de ez nekem olyan hihetetlen. Pedig nagyobb már nálam, bár sokszor azt a kisfiút keresem még aki 2 évesen nyuszikáját szorongatva jött ment a lakásban és kerste anyát vagy apát, vagy felforgatta a szobám. Néha nagyon fel tud bosszantani, de ha nem lenne tesóm sokkal rosszabb lenne!

Tipikus testvérek vagyunk aki odacsap ha nem tetszik valami, így is tettünk elég sokszor. Emlékszem mentünk nyaralni, de Székesfehérvárnál már a hátsó ülésen vér folyt mert megette az egy heti csokikészletet én meg ezt erősen sérelmeztem! Hát még a szüleim! Vagy mikor a kivizöld 2 hetes vízben lazán fürcsiztünk az udvaron, Anya pedig kétségbeesetten felhívta a dokit, hogy mi lesz velünk... Koranyári esték tollaspartyja az udvar közepén meggyepálva apa kedvenc füvét... vagy mikor egy 2l-es kólásüveget teletettünk pici apró békákkal mert ők az új kis házikedvenceink (a szüleim kegyetlen félnek tőlük)... Nem mondanám, hogy egyszerű velünk az élet. De mikor a kedvenc tengerimalacka, a Hema meghalt, legalább 3 napos gyászba kezdtünk! Vagy mikor csak lazultunk Vodicében és tengericsillagokat kerestünk és kagylót gyűjtöttünk vagy tintahalat kergettünk és halrajjal úsztunk! Ezekre olyan jó visszagondolni :) De ha el is megyek itthonról elsőként tesókám tud a legjobban hiányozni, a sok hülyeségével együtt! Spanyolban is ez volt, felhívtam Kristófot, meghallottam a hangját és elkezdtem sírni :) mert hiányzott...

De a Costa Bravan sem volt rossz este a csajokkal feküdni a meleg homokban és a hullócsillagokat nézni az augusztusi éjszakában... vagy bulizni... a Ramblán sétálni és szőlőt eszegetni... A gimis évek varázsa feledhetetlen :)

Vagy a fiúkkal való olaszországi egy hetes nyaralás, az is nagy kaland volt :)

De azért a fősuli is adott meglepiket, gólyatábor, gólyabál, ballagóbál, egy-két nehéz vizsga előtti ökörködés... vagy a JOY olvasása előadás közben, vagy a COSMO bújása ellátási logisztikán, mikor megtudtunk Dr. Millertől hogy a BMW Kecskemétre jön... az izgalomtól pár napig nem is tudtunk aludni hihi... késések az óráról mert sürgős dolgunk akadt a Kenvelóban és a szerzeményeket még meg kellett csodálni a folyosón pár bnő társaságában... Az egész 3 éves ottlétemre jellemző volt, hogy 12-14-ig leginkbb aludni szerettem volna... kegyetlen nehéz volt ekkor figyelni... Vagy a puskázási művészet kifejlesztése... vagy a klubban való lógás. Hubertől kapott csokimennyiség sem volt mindennapi! Vagy a táskacsapda... de még sorolhatnám! De a legfontosabb Judit és a mi barátságunk is ekkor alakult ki igazán!

Tele vagyunk tervekkel ... nemsokára itt lesz a Gólyabál ami kihagyhatatlan! De jönnek a forraltboros novemberi esték a stégen, vagy a korizások és a Julien táncom :) mert ilyen is van ám ;) közös sütizések, könyvtárazások, vásárlások, kávézások!

Ilyenkor úgy tényleg rájövök! Hogy én panaszkodok, mert az alfahím... picit messzebb van...mikor mennyi csodás dolog történik velem, és ezeket a perceket hagynám elveszni? Azért mert a jövőt kutatom a mindennapokat pedig veszni hagyom!? Hát NEM! :)

Pussz! HEL....

De még mennyire! Ez a legújabb trend mindkettőnk életében! És, hogy miért? Mi okozza ezt? A válasz egyszerű... alfahím! Az emberi kapcsolatok mindíg a bonyolult kategóriába tartoztak nálam. Nem tudok más agyával gondolkozni, hogy kinek mivel teszek jót vagy rosszat vagy hogy ki mire gondol ki mit érez... csak azt tudom hogy velem vmi nem okés...

Volt egy kiegyensúlyozott, boldog életem. Vége a sulinak... barátokkal való 7vgi bulik... strand... lazulás. Majd feltűnt a színen Ő. Aztán sor került pár kör szervezés után az első talira. Arra a talira ami felfordított bennem pár dolgot. Szép lassan pedig befészkelte magát ez a bizonyos alfahím oda, ahova szinte lehetetlen beférkőzni... apró figyelmességek, éjszakia smsek, e-mailek, éjszakai msnezések. Olyan dolgok amik szinte csak a filmekben vannak. Úgy igazán Nőnek érzem magam mellette és éreztem hogy szeret és tényleg akar. És hogy milyen Ő? Határoztott, erős, akit tisztelni tudok és fel lehet rá nézni. Szereti a gyerkőcöket, okos, nyugodt, helyes, édes... olyan tulajdonságok amik számomra fontosak.

Sok szép pillanat mint a Duna parton való sétálás, Margit-szigeten való teknősnézés, egy összenézés mikor belepirult, egy érintés ami égeti a bőröd... egy pár közös ebéd, tóparti séta pár parlagfű társaságában, összebújós beszélgetős délután... de még sorolhatnám.

Mikor azon a kis felhőcskén ülsz és élvezed hogy fontos vagy Neki, és egy tündérmesében érzed magad, de már nem hiszel a mesékben és mégis.

Majd jött egy szeptemberi nap... és a külföldi munkája. Örültem neki mert imádja a munkáját és sikeres benne, de ez fájt nekem. Nem lehetek önző és válassz, hogy a munkád vagy én. Azóta csak egyszer találkoztunk és gazdagodtunk szép pillanatokkal... kézenfogva sétálva beszélgetni a jövő nagy dolgairól, csak méllyen a szemébe nézni, vagy hozzábújni... IKEÁ-ban játszani a gondolatokkal... ... ...

Most tehetetlenül állok a dolgok előtt, mert elfoglalt, alig ír, beszélgetéseink is kezdenek felületessé válni, már nem az ami volt, és ezt észrevenni felfogni... Érzem, hogy kezdem elveszíteni, de képtelen vagyok arra, hogy elhagyjam... ha ezt akarja tegye meg Ő.

Hogy mi lesz velünk? Mit hoz a jövő nem tudni... Mindíg azt fürkészni és elengedni sok szép pillanatot nem helyes! Hagyni a dolgok alakulását és mellőzve lenni egy szerelmes szívnek nem tündérmese... csak fájdalmas valóság... Hinni és remélni egy közös jövőt,  legbelül már lassan szétszakadsz...mikor legördül egy utolsó könnycsepp az arcodon... 

 Pussz! Hel...

Ma reggel egy gőzölgő csészével álltam a teraszon és vártam valakit.Közben pedig észre sem vettem hogy merre járnak a gondolataim, csak néztem....

Ahogyan kel fel a nap, és párolog a tó felszíne,és ahogyan a vadkacsák komoly családi életet élve indulnak reggeli útjukra. Ahogy a recsegő hangú szürkegém leszáll elém a gátra és tollászkodni kezd.Azt hiszem az ilyen reggelekért érdemes élni...

Innen valahogy olyan békésnek tűnik minden, és egy pillanatra elfelejtheted mi van odakinn a nagyvilágban.Igazából az sem érdekel, hogy odakinn jobb esetben öt fok van, és te zokniban és pólóban nézed a napfelkeltét, mert ilyenkor kicsit megszűnik minden létezni körülötted.Számomra ez jelenti a második otthont, ahol minden levél ismerős, és ahol élete első halát fogta az a kicsi lány.Elkap a nosztalgia, ha visszagondolok. A pici gyermek bizony felnőtt, megvannak a gondjai, örömei.De ma is fogott egy pontyot,és tudott neki úgy örülni, ahogyan akkor régen....

És a valaki nem jött, de jött helyette az emlékezés édesbús mosolya.Merengés elmúlt időkön, csillagnézéseken,és azokon akiket akkor átöleltél.És átöleled most is őket gondolatban, visszateszed azt az öreg könyvet ismét a fiókba.Elmúlt idők mákonya pedig valami különös kifejezést testál az arcodra. Csendben feljött a nap, elfogyott a kávé,elindultam én is.Most este van,kicsit próbáltam összefogni a gondolataimat, talán sikerült...
Hát így is lehet, különös poszt egy különös reggelhez egy különös Valakinek.

Csók, Julia